A kereskedésben vásárolt gépjármű felelősségbiztosításának megkötésekor hasonló helyzetben vagyunk, mint az új gépjármű vásárlása esetén (a kereskedésben nem biztos, hogy a legmegfelelőbb ajánlatot kapjuk), a helyzet csak annyival egyszerűbb, hogy előre ismerhetjük a megvásárlandó gépjármű rendszámát. Így lehetőségünk van arra, hogy az autóért, motorkerékpárért már a rendszerünkben megkötött szerződéssel, és a kinyomtatott ajánlati igazolóval menjünk.

A magánforgalomban történő vásárlásnál a legtöbbször elkövetett hiba, hogy valaki megveszi az autót, vagy motort, majd hazaindul vele úgy, hogy a kötelező biztosítás megkötését későbbre hagyja. A kevésbé kínos eset ilyenkor az, ha rendőri ellenőrzéssel találkozunk, de sokkal kellemetlenebb, ha véletlenül pont ekkor okozunk egy kárt. Ez nem is olyan ritka eset, hiszen egy új, még meg nem szokott autóban ülve sokkal könnyebb hibázni. Mivel az adásvétel ekkor jogilag már megtörtént, ilyenkor a régi tulajdonos kötelezője már nem érvényes (és nyilván nem is menne bele, hogy az ő kötelezője terhére rendezze a biztosító a kárt, rontva ezzel a bónuszát). 

Éppen ezért használt gépjármű vásárlása előtt is feltétlenül gondoskodjunk a kötelező felelősségbiztosítás megkötéséről - ha pedig erre nincs előzetesen lehetőség, akkor még mindig betérhetünk például a legközelebbi netkávézóba, hogy pár perc alatt gondoskodjunk róla.